Változástrénerrel könnyebben ment

onismeretMinden irányból azt hallom, hogy legyek kiegyensúlyozott és vidám, legyek pótolhatatlan munkaerő, remek anya és csodálatos társa a páromnak. Minden téren nagy az elvárás és persze igyekezetem is mindegyiknek a lehető legjobban megfelelni. Gondok, problémák azonban mindig, minden téren adódtak és én kezdtem elfáradni. Kezdtem kevésbé jól teljesíteni először a munkahelyemen, majd sajnos otthon is. A dolog vége az lett, hogy már a kedvesemmel is egyre ingerlékenyebb lettem. Így a sok-sok munkahelyi és anyasági problémához már párkapcsolati nehézségek is társultak. Éreztem, hogy egyedül nem tudok ebből kijutni. Segítséget kellett kérnem. A mediáció segített. A változástrénerem támogatásával és irányvezetésével legelőször a párkapcsolati gondjaimat oldottam meg. Ez után szépen sorban rendeztem az összes többi nehézségemet is. Közben megismertem önmagamat, erősebb, céltudatosabb lettem és ezzel sokkal magabiztosabb is.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!