Iskolatáska vásárlás Webáruházból

iskolatáskaNyelvvizsgám van német nyelvből, azonban sajnos tíz éve nem használtam. Ennek következménye, hogy most körülbelül semmit sem ér a papír. Számomra mondjuk nem a papír a fontos, hanem hogy legyen mögötte tudás. Most nincs. Azt tudjuk, hogy amit egyszer megtanultál, azt nem felejted el, csak elő kell hozni. Éppen ezért kezdtem el most ismét németet tanulni. Táska a kezemben és irány az iskolapad. Magamnak köszönhetem, hiszen ha használom, akkor akár már felsőfokon is beszélhetnék. Most azonban az elején kell kezdenem újra. Nyilván nem olyan lassan, mint amikor még egyáltalán nem tudtam, de mindent át kell ismételni, hogy aztán azt jól tudjam használni. Kolléganőmmel be is iratkoztunk egy nyelviskolába. Túl vagyunk az első órán, azonban nem jó szájízzel jöttünk el. Azt, hogy mi történt most nem mesélem el, mert még adunk egy lehetőséget a dolognak. Egy biztos. Németül tudni szeretnénk, lelkesek vagyunk, táska és abban a nyelvkönyv rendben van. Azt, hogy hol folytatjuk tovább, az hamarosan eldől. Itt is böngészhetsz:  http://www.taskafutar.hu/

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!